Weber földrajza

Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című munkájának híres hipotézise szerint a protestáns aszkézisben fellelhető „racionális” gazdasági magatartásokra vezethető vissza, hogy végső soron „a Nyugaton, és csakis a Nyugat talaján” jöhetett létre a modern kapitalizmus „szelleme.” Jelen tanulmány arra kíván rámutatni, hogy Weber tudományos hipotézise elválaszthatatlan a nyugati modernitásról alkotott felfogásától, morális és politikai metanarratívájától, illetve földrajzi előfeltételezéseitől. A magyar szociológusok különösen az utóbbi két szempontot hagyták gyakran figyelmen kívül. Ennek nyomán a cikk földrajzi szemszögből mutatja be Webernek a „Nyugat” és a „Kelet” közötti „belső” lelki különbségeire vonatkozó érveit a vallás, az állam, a város és a „külső” földrajzi feltételek tekintetében. Szemben a „homogén” kapitalizmus képével, Weber a fogalmat történelmileg és földrajzilag is kiterjesztette, és a modern kapitalista „szellem” mellett különbséget tett „racionális” és „nem racionális” kapitalizmusok, illetve a kapitalizmus különböző válfajai között. Ez viszont történeti elemzéseiben komoly ellentmondásokhoz vezetett, míg „liberális imperialista” irányultságából fakadóan a gyarmati kapitalizmus nyugati fejlődésben betöltött szerepének háttérbe szorítását, valamint a nem nyugati kapitalista formák elfedését eredményezte. A tanulmány kritikailag mutat rá Weber világtörténet-elemzési módszerének ellentmondásaira és részrehajlásaira, és érveinek földrajzilag érzékeny értelmezését sürgeti.