Az Én történelme

A szerzők élettörténeti interjúk elemzésén mutatják be, hogy a történelmi referencia miképpen állhat az identitás szolgálatában. A Történelem nem egy színpad, amelyen az élet játszódik, hanem maga is szereplő, amellyel az én így vagy úgy, de viszonyba kerül. A Történelem narratív konstrukciója e viszonyon keresztül az én konstrukciójának részévé válik, azaz a Történelem lokalizációja az én lokalizációja is egyben és viszont.
A történelemre vonatkozó kérdést az én időbeli és térbeli elhelyezése szempontjából teszik fel, a vizsgálat tárgyát tehát lokalizációs gyakorlatok képezik.
Az idő történelmi modalitása elsősorban egy korszak lezárultának bejelentésével mutatkozott meg. A korszak fogalmával történő időbeli lokalizáció biztosítja az én reprezentativitását, ugyanakkor lehetővé teszi a Történelem egyéni-egyedi konstrukcióját is. A lokalizáció térbeli dimenzióját tekintve a tanulmány kimutatja, hogy az én elhelyezése nem csak a Történelemben lehetséges, azaz a Történelem nem egyszerűen hátteret biztosít az élettörténeti eseményeknek.
A szerzők három lokalizációs gyakorlatot tárnak fel: a történelem belsővé tétele, személyesítése és banalizálása-fatalizálása azonban távolról sem azonosak a Történelem idézésekor alkalmazott eljárások teljes repertoárjával. Mégis, jelentőségük túlmutat bemutatott egyedi alkalmazásukon. E diszkurzív technikák ugyanis olyan kulturális eljárások, amelyek az élet számos területén vizsgálat tárgyává tehetők.