„Eldobni a kockát a végletekig.”

„Az ember el tud magától szakadni, és ez nagyon veszélyes. [...] Azt a rettegést nem tudom semmivel összehasonlítani, hogy milyen az, amikor vagy te, és te tudod, hogy ez vagy. Ez teljesen természetes az embernek húsz éven keresztül, vagy harminc, vagy amennyit addig leélt, és akkor egyszercsak nem természetes az, hogy ez én vagyok. Miért én vagyok, miért nem te vagyok, mert lehetnék te én. Ez megjelenik az agyban, s akkor már ott van a káosz, hogy hogy a fenében van. Elcsúsznak valahogy ezek a részek, a lélek a testből, a szellem, ami valahogyan össze van kapcsolva, mint a Rubik-kocka, az úgy szétakad valahogy, beakadnak a fogaskerekek, [...] és az tölt el félelemmel, hogy pont ez vagyok én, és ebből csak egy van, és hogy ettől nem szabadulhatok meg.”