„Sonate, que me veux tu?”

A tanulmány a XVIII. és a XIX. századi zeneesztétika közti átmenettel foglalkozik, melyet Kuhn paradigma-elmélete alapján értelmez. Morrow bemutatja, hogy az első modern esztétikai elméletek nehezen tudták kezelni a zenét, ezért a művészetek legalsó fokára helyezték, egyes válfajait pedig – egész pontosan a hangszeres zenét – nem is tekintették művészetnek. A XIX. század ezzel szemben már a szépművészetek csúcsának vélte a szöveg nélküli muzsikát: valamikor a századforduló előtti évtizedekben alapvető teoretikai „forradalom” zajlott le. Ennek a változásnak az okait és mechanizmusait keresi a szerző.