A panoptikusság Foucault hatalomelméletében

Amikor a konferenciákon a Panopticon szóba kerül, a kutatók egyből unottan forgatják a szemüket – írta Gilbert Caluya már címében is posztpanoptikus társadalmat hirdető tanulmányában, több mint 10 évvel ezelőtt. A kijelentés csak rámutatott arra a folyamatra, hogy a társadalomelméletben az elmúlt évtizedek Michel Foucault hatalomelméletének, és az 1970-es években kidolgozott panoptikusság-koncepciójának meghaladásáról szóltak, amit a közösségi média megjelenése csak még inkább megerősített a kritikusok szerint.
Michel Foucault hatalomelméletének máig ható relevanciáját mindazonáltal az a felismerése adja, hogy rámutatott a hatalom pszichológiaivá válására. Megállapítása szerint a hatalom napjainkban a szubjektumok megteremtésére irányul, azaz eljárásai és módszerei révén az engedelmes test mellett a hatalom számára hasznos lelkek létrehozását segíti elő önmozgásának fenntartása érdekében. Foucault eredeti szándéka szerint az új típusú hatalmat szemléltető Panopticon nem más, mint a 18. században kialakult szociokulturális rendhez, valamint az azzal együtt járó kapitalista gazdasági berendezkedéshez tartozó, önálló módszerekkel, eljárásokkal és intézményekkel rendelkező társadalomszervezési elv szimbóluma, amely az egyének megismerése által a hatalom fennmaradását biztosító identitások megteremtésére irányul – napjainkban a közösségi médián keresztül.