A jog fegyelmező ereje és ellenállási stratégiák
A jog fegyelmező ereje és ellenállási stratégiák
Lakhatási szegénységben élők és a jog
Azokban az esetekben, amikor egy önkormányzati vagy állami bérlakásban, lakhatási szegénységben élő embert a kilakoltatás veszélye fenyeget, akkor egy olyan, hatalmi értelemben aszimmetrikus helyzetben találja magát, amiben a másik fél minden szempontból erősebb helyzetben van, a tét pedig nem kisebb, mint az egyik legelemibb egzisztenciális szükséglet, a lakhatás. A tanulmányban Michel Foucault hatalomelméletén, valamint a kritikai jogelméleten és kulturalista jogtudati megközelítéseken keresztül azt vizsgálom, hogy milyen hatalmi dinamikák jelennek meg a kilakoltatási jogi-hatalmi eljárásokban egy narratív életútinterjún keresztül. Az önkormányzati vagy állami bérlakásban élő emberek helyzete különösen kiszolgáltatott, a lakás elvesztése szinte egyenes utat jelent a hajléktalanságba. Annak megértése, hogy egy kilakoltatási, jogi eljárásban milyen módon jelenik meg a hatalom, milyen eszközökhöz nyúl, milyen stratégiát alkalmaz, illetve hogyan reagál erre az egyén, segíthet feltérképezni a magyar társadalom szövetét átszövő hatalmi dinamikákat. Célom nem az, hogy általános közvetkeztetéseket tudjak levonni, csupán annyi, hogy olyan irányokat vázoljak, amely segíthet megérteni a hatalom működését.