A magyar startupok és az újkapitalizmus

A Bridge Budapest legfontosabb célkitűzése az ország „felzárkóztatása” a munkamegosztás globális hierarchiáján belül a vállalkozáshoz és a kapitalizmushoz kötődő ideák, attitűdök, tehát a kapitalizmus helyi szellemének megváltoztatásán keresztül. A Bridge Budapest diskurzusain keresztül a startupok mint a felzárkózás tökéletes szubjektumai, a kapitalizmus új szellemének hordozói jelennek meg, akiknek megvan az a szakértői tudásuk, ami az ország felzárkóztatásához szükséges. Az egyesület egyfelől a kapitalizmus központi figurájának és intézményének, a vállalkozónak és a vállalkozásnak a legitimációját kívánja visszaállítani a magyar kontextuson belül. Így a magyar köztudatban élő posztszocialista „simlis vállalkozóval” szemben helyezi el magát, és célja a vállalkozó „kreatív, innovatív, bátor és becsületes” jelzőkkel való felruházása. Másfelől a Bridge Budapest a vállalkozói gyakorlatot az alapító startupok szervezeti kultúrájának bemutatásával is formálni próbálja, mely a kontroll eddigi mechanizmusait a munkavállaló lelkiismeretével helyettesíti, akinek feladata a vállalkozás közös értékeivel és víziójával való azonosulás.

Megjelent: Replika 99, 107–125.