Az identitáspolitika ellen

Francis Fukuyama nagy visszhangot keltő írásában a huszadik század második felének politikai-gazdasági változásait, kríziseit hozza összefüggésbe a globális kapitalizmus politikáját és társadalmi mozgalmait meghatározó identitáspolitika felemelkedésével. Fukuyama kvázi-szociáldemokrata nézőpontja problematizálja azt az antikapitalista baloldalon megfigyelhető politikai hangsúlyeltolódást, mely a korábban alapértelmezettnek vett materiális igazságosságra való törekedéstől idő közben az elnyomott identitáscsoportok szimbolikus elismerésköveteléseire helyeződött át. Érvelése szerint az identitáspolitika egyik végletekig vitt válfaja, a politikai korrektség fenyegetést jelent a liberális demokráciákra, amennyiben az korlátozóan hat a szólásszabadságra, valamint megnehezíti a mainstream tömegmédia és nagypolitika vonzáskörzetein kívül eső társadalmi problémák tematizálását. Fukuyama ezenkívül megállapítja, hogy a jobboldal átvette a baloldalon hegemónná váló identitáspolitikát, mely ezúttal immár a vallási, nemzeti, fehér, illetve férfi munkásosztály elismerésköveteléseit helyezi előtérbe. A szerző nagyon is vitatható konklúziója szerint a modern ember sajátossága, hogy önmagáról és az őt övező társadalmáról mindig is az identitás fogalmi horizontján belül gondolkodik.